Artemisia annua
Egynyári üröm

Mi az ARTEMISIA ANNUA?


ARTEMISIA ANNUA

Amikor az ember rákos lesz, először azonnal alternatív terápiák keresésébe veti magát. Köztudott, hogy a kemoterápia az egyik legszörnyűbb dolog, aminek valaki alávetheti magát. Tapasztalatok szerint tönkre teszi az egészséges szervezetet szinte pillanatok alatt. Mert ugye mi is a cél? Az immunrendszer teljes leépítése. Van ennél borzasztóbb elgondolás az egészség visszaállítására?

AZ ARTEMISIN DAGANATGÁTLÓ HATÁSA

Az artemisinin az egynyári üröm (artemisia annua) hatóanyaga. Több évvel ezelőtt a malária gyógyítására már használták Kínában. Hatásának alapja, hogy programozott sejthalált indít be minden szokatlanul magas vastartalmú sejtben és a maláriával fertőzött sejt jóval magasabb vastartalmú, mint az egészséges sejtek. Az artemisininről mára a tudósok bebizonyították, hogy ez a csodálatos növény éppen olyan hatásos a rák elleni küzdelemben is.

Tudományos kutatási eredmények

Dr. Henry Lai és dr. Narendra P. Singh, a Washington Egyetemen igen bíztató eredményt közölt már 2001 végén a Life Sciencesben. Az "egynyári üröm" szirmaiból, leveleiből készített artemisinin-kivonat 8 óra alatt szétroncsolta a mellrákos sejtjek 3/4-ét, 16 óra alatt pedig jóformán alig maradt meg valami is belőlük, ha előtte vas tablettával kezelték meg azokat. Ugyanakkor az egészséges sejtekben szinte nem is történt károsodás. Egy osteosarcoma-ban (csontrák) szenvedő kutyán is kipróbálták ezt a terápiát. A kezelés után a kutya teljesen rendbejött, és 2 év múltán is életben volt, a rák nem újult ki rajta.

A kutatók abból indultak ki, hogy a maláriával fertőzött és a rákos sejtek közötti hasonlóság abban áll, hogy vastartalmuk megnő, ezért egy maláriánál bevált szer, ami a vastartalmú sejteket roncsolja, a ráknál is sikeres lehet.

Számos más korábbi tanulmány kapcsolta már össze a rákot és a megnövekedett vastartalmat. Ralph Moss, a "Healing Choices" riportok szerzője rámutat, hogy az általa említett tanulmány szerint a rosszindulatú mellrákos szövetekben háromszor annyi vasat lehetett kimutatni, mint a jóindulatúakból. Ennek oka, hogy minden rákos sejtnek szüksége van többlet vasra, hogy szaporodni tudjon. Vagyis a rákos sejteknek sokkal magasabb a vas koncentrációja, mint a normál sejteknek.

Több vizsgálat igazolta eddig, hogy az egynyári üröm leveleiből kivont artemisinin, illetve az azzal rokon dihydroartemisinin (artesunate) és art_emet_her képes viszonylag gyorsan és szelektíven a rákos sejtek szétroncsolására, feltéve, ha azok vastartalma magas.

A vizsgálatok során a kutatók a rákos sejtekben külső vas bevitellel maximális koncentrációra növelték a vastartalmat, majd artemisininnel kezelték azokat. Az eredmények azt mutatják, hogy az artemisinin elpusztítja a rákos sejteket. (US Patent Document 5,578,637, University of Washington, inventors Dr H.Lai and Dr NP Singh, November 26 1996.)

55 féle rákos sejten tesztelték

Ennek a csodálatos gyógynövénynek hatását 55 féle rákos sejten megvizsgálták. Megállapítást nyert, hogy a leghatásosabb leukémia, vastagbélrák esetén, hatásos melanoma, mellrák, prosztatarák, agyi daganatok és veserák esetén. Azt is megállapították, hogy hatása megegyezik az eddig használt kemoterápiák hatásával a rákos sejtek pusztítását illetően, de azok mellékhatása nélkül. (Efferth et al, Anti-Malaria Drug is Also active against cancer, Int'l Journal of Oncology, 18;767-773,2001.)

Dr. Lai professzor szerint két igen veszélyesnek tartott rákfajta, a hasnyálmirigyrák és akut leukémia esetére hatásosabbnak bizonyult az artemisia-kezelés, mert azokra a sokkal gyorsabb sejtosztódás és még jobban megnövekedett vastartalom a jellemző. Egy újabb kísérlet szerint az ilyen sejtek elpusztításához fele annyi idő kellett csak, összesen 8 óra. Az egészséges ebben a vizsgálatban is szinte teljesen érintetlenek maradtak.

A leukémiás sejtek is szétesnek tőle

Dr. Lai egy másik vizsgálatban még lenyűgözőbb eredményeket ért el leukémiás sejteken. Megemlítette, hogy a rákos sejtek nagyon gyorsan néhány órán belül elpusztultak holotransferrin (vas) és dihydroartemisinin (vízben oldódó formában artemisinin) hatására. (H.Lai and NP Singh, Selective Cancer Cell Cytoxicity from Exposure in Dihydroartemisinin and Holotransferrin, Cancer Letters, 91:41-46, 1995)

Hogyan hat az emlőrákra?

Tény, hogy az artemisin citotoxikussá (sejtölő) válik vas jelenlétében. A rákos sejtek vasfelvétele jóval nagyobb a normál sejtekhez képest, ha holotransferrinnel (vassal) kezeljük őket. A mellrák sejtjeinek felszínén 5-15-ször több transzferrin receptor van, mint a normál emlő sejteken. Egy tanulmányban a mellrákos sejteket és a normál sejteket is befecskendezték artemisininnel. Az eredmények azt mutatták, hogy artemisinin megölte a sugárzásrezisztens emlő rákos sejteket is. Ugyanakkor a hatás az egészséges sejtekben minimális volt. (NP Singh and H Lai, Selective toxicity of dihydroartemisinin and holotransferrin toward human breast cancer cells. Life Sciences, 70:49-56,2001)

Gégerák kezelésekor is hatékonynak bizonyult

Ebben az esetben a beteg artesunate injekciót és tablettát kapott kilenc hónapon át. Tumora jelentősen csökkent, mintegy 70 százalékkal mindössze két hónapos kezelés után. Ez kezelés valójában meghosszabbította életét, és javította az életminőségét. (Singh and Verma, Case report of a laryngeal squamous cell carcinoma treated with artesunate, Archive of Oncology, Vol 10(4), 279-80, 2002)

Nem volt káros mellékhatása

A farmakokinetikai vizsgálatokon 250 mg tabletta artemisin és artesunate tablettát használtak. A tabletták mindkét formáját jól tolerálták, és nem tapasztaltak negatív mellékhatásokat. (Benakis et al. Pharmacokinetics of artemisinin and artesunate after oral administration in healthy volunteers. American Journal of Tropical Medicine Hyg, Jan;56(1): 17-23, 1997)

Az artemisinint nagytestű emlősöknek, majmoknak is adták 292 mg / ttkg adagban, 1-3 hónapig, Ekkor nem mutatott semmilyen toxicitást a készítmény. (Journal of Traditional Chinese Medicine 2(1) : 31-36, 1982)

Az artemisinin adagolása

A kutatások szerint tehát az artemisin-kezelést vas adásával kell kombinálni. Néhány napi vas tabletta bevitel után, a lenti készítmények valamelyikét javasolják szedni. Az étkezésektől elkülönítve szükséges bevenni, mivel minden vastartalmú étel rontja a készítmény hatásfokát.

Három féle artemisin vegyületet létezik: az artemisinin, az artesunate és az art_emeth_er. Az artesunate vízben, az art_emeth_er pedig zsírban oldódik. A zsírban oldódó vegyület át tud lépni a vér-agy gáton, így az idegrendszer központját is képes elérni és sokkal lassabban ürül ki a szervezetből. Kutatások szerint a három készítményt felváltva célszerű alkalmazni.

Az adagolás még nem eldöntött. Napi 100-1200 mg hatóanyagot szoktak legtöbbször alkalmazni. Az ennél nagyobb adagnál a gyomor felszívóképessége jelentősen csökken. Kisebb adagok esetén is csökken a felszívódás, de ekkor nem olyan mértékben. Ezért Dr. Lai szerint a szer alkalmazása alatt 1-1 hetes szünetet javasolt tartani.

Az interneten kering egy cikk az artemisiáról, miszerint többet árthat mint használ az artemisia, ha nem elegendő mennyiségben kerül be a szervezetbe, valamint hogy csak az olajos kivonat a hatásos, a por pedig nem. A cikk szerzőjéről később kiderült, hogy érdekelt egy bizonyos gyártmányú artemisia kivonat gyártásában és forgalmazásában, ezért írta az artemisia kivonat porról, hogy hatástalan. Állításait cáfolja az a tény, hogy az artemisia annua növényi kivonat porok általában 30:1 erősségűek, ami annyit jelent, hogy 1kg kivonat porhoz 30kg növényt használtak fel. Ez már önmagában nagyobb hatóanyagbevitelre ad lehetőséget, mintha tea vagy olajos kivonat formáját használnánk. 

Az Artemisia annua (Egynyári üröm) nem összekeverendő az Artemisia absinthium (Fehér üröm) nevű növénnyel! Néhány Artemisinin kapszula készítményen Artemisia absinthium összetevőt lehet látni, fontos tudni hogy a két növény nem azonos, ezáltal a gyógyító összetevőket sem tartalmazza.

Cikkek a témában:

Az egynyári üröm hatásmechanizmusa a szervezetben.

  • A rákos sejtek nagy mennyiségű vasat gyűjtenek be specifikus receptorokon keresztül, ha cellás elválasztásra van szükségük.
  • Mikor a vas kapcsolatba kerül az artemisinnel akkor a sejten belüli térben kiváltja a szabadgyökök felszabadulását, amelyek elpusztítják a rákos sejteket.
  • Nagy mennyiségben van Scopoletin az artemisiában ami jobban felszívódik az emberi szervezetben, citotoxikus hatása van a rákos sejtek ellen.
  • Számos tumorsejtben megakadályozza a sejtnövekedést és programozott sejthalált idéz elő.
  • Megakadályozza a nekrózis által okozott gyulladást és a sejtkárosodás mellékhatásait.
  • Kivédi a tumorlízis mellékhatásait, ami akkor alakul ki, ha túl gyors a daganatos sejtek pusztulása. Az elhalt sejtek, tumorszövetekből egyszerre, hírtelen túl sok fehérje és más anyagok szabadulnak fel, ezek megterhelik a májat, vesét, súlyos, életveszélyes anyagcsere-problémákat is okoznak.

Mi is az a rák, miért alakulhat ki?

  • A rák egy beteg lélek, egy beteg test tünete, ami lehet sejtszaporulat / daganat / szövetcsökkenés / sorvadás / funkciócsökkenés vagy funkciókimaradás.
  • Hiába mérgezzük meg vagy vágjuk ki a daganatot úgy, hogy utána azt várjuk, hogy egészségesebbek legyünk, ha nem az okot szüntettük meg, hanem az okozatot, akkor csak idő kérdése mikor alakul ki újabb daganat, mert a testünk, lelkünk még beteg, az immunrendszerünk pedig kimerült.
  • Az emberek nem azért betegszenek meg mert rákosok, ők már betegek és csak ezután fejlesztenek ki rákot.
  • A testünk 50-70 trillió sejtből áll. Ezek a sejtek minden nap nőnek, élnek, majd elpusztulnak. A testünkben van egy csodálatos intelligencia, ami szabályozza mely sejtek pusztuljanak el és melyek nőjenek újra.
  • A rákos sejtek nagyon okosak, amikor elkezdnek fejlődni megszüntetnek minden kapcsolatot a szomszédos sejtekkel, saját vérkeringést építenek ki, amivel rengeteg tápanyaghoz jutnak és olyan enzimeket is termelnek, amivel elaltatják az immunrendszert, termelnek egy fehérjét is, ami megvédi őket a természetes sejthalál folyamatától. Ez az a fehérje köpeny, amibe beburkolózva, álcázza magát az immunrendszer elől. Tehát a rákos sejtek kiszabadulnak a normális szabályozás alól.
  • Számos lelki, érzelmi oka is van a ráknak, környezeti szennyeződések, helytelen táplálkozás, sugárzás, ami megterheli, gyengíti az immunrendszerünket.
  • Ha helyesen táplálkozunk, pótoljuk a folyadékot, fenntartjuk a jódszintet és viszünk be megfelelő mennyiségű jó-sót, akkor az immunrendszer jól tudja végezni a dolgát, felügyeli az idegen anyagokat, megszabadít a káros anyagoktól és kordában tudja tartani a rákot.
  • Megjegyzés: a tapasztalatok, esetek azt mutatják, hogy a szervezet a legtöbb esetben tüneteket az érzelmi konfliktus megoldás utáni szakasz produkál. Ennek megvan a helyes biológiai értelme, magyarázata is.

A mai világban hosszú órákat dolgozunk, és megpróbáljuk elérni a maximális feladatokat a lehető legkevesebb idő alatt. Ez az állandó rohanás, amelyben élünk, elvezeti energiaszintünket, és gyakran fáradtnak és fáradtnak érezzük magunkat. Sokféle anyag és termék létezik, amelyek segítségével energiát nyerhetünk. Legtöbben reggel veszünk egy csésze...

A különböző kratom alternatívákról szóló cikksorozatunk nyomán ma meglátjuk, hogyan viszonyulnak egymáshoz a kratom és a sakae naa. Van-e hasonló hatásuk és tulajdonságuk? Voltak hasonló mellékhatásaik? Felcserélhetők? Helyettesítheti az egyiket a másikkal? Olvassa tovább, és tudjon meg mindent a kratom vs. sakae naa-ról.